Mi, felnőttek felelünk a gyermekek biztonságáért. Vannak gyerekek, akik különböző okokból kifolyólag, pl. ha nem kapják meg a szükséges figyelmet vagy súlyos idegrendszeri éretlenség tüneteivel küzdenek, olyan viselkedés mintákat vehetnek fel, melyben más gyereket helyeznek áldozatszerepbe.
A nevelőknek, pedagógusoknak fontos szerepe, hogy megelőzzék az érintett gyermekek kirohanásait mások ellen. Ha hasonló helyzetekben kitartóan támogatjuk a célpont szerepébe helyezett kisgyereket, lehetővé tesszük, hogy dolgozhasson a kiszolgáltatottság érzésén, amit bármikor érezhet, ha egy erősebb, agresszív viselkedést mutató gyerek lép fel fenyegetőleg vele szemben. Végső soron minden gyerek képes kiállni magáért. De hogy kifejlődhessen ez a képessége, az első feltétel: nem szabad, hogy állandó veszélyben legyen!
Nekünk, felnőtteknek a feladatunk, hogy biztonságos környezetet teremtsünk a kisgyerekek számára. Ha az egyik gyerek támadásra hajlamos, igyekszünk erre körültekintően felkészülni! Célunk, hogy megelőzzük ezeket a nehéz helyzeteket, ehhez felkészülünk az esetleges agresszív kirohanásokra, és igyekszünk még azelőtt közbe lépni, hogy bárki megsérülne.
Figyelünk arra, hogy többször biztosítsunk „gyerekidőt” az agresszivitást mutató gyermekkel. Külön odafigyelünk rá azokban a tevékenységekben, vagy időpontokban, melyek érzékenyen érinthetik, olyan szabályokat vezetünk be, melyek megvédik a gyermeket attól, hogy olyan helyzetbe kerüljön, amit nem tud kezelni. Ezek a szabályok nem általánosak, mindig az adott gyermekre és helyzetre kell, hogy vonatkozzanak. Abban bízunk, ezzel csökkenthetjük a kontrollvesztéséből fakadó baleseteket. Mindezekkel párhuzamosan kiemelten figyelünk a csoportba járó többi gyermekben lezajló folyamatokra. Biztosítjuk Őket támogatásunkról, hogy kiadhassák az őket elárasztó érzéseket és félelmeket, hogy ne állandó veszélyforrásként éljék meg az érintett agresszív viselkedést mutató gyermekkel a közös tevékenységeket.
Mindezen intézkedések sikerességéhez azonban szükségünk van a családok támogató közreműködésére. Ha hibáztatás és keménység nélkül kezeljük a gyermekek közötti helyzetet, de közben kijelöljük a szükséges határokat, akkor mintát adunk arra, hogyan tiszteljük és figyeljünk a bántó módon viselkedő gyerekre is. Az ilyen helyzetek iránymutatást adnak a gyermekünknek, hogyan viselkedjünk emberségesen nehéz helyzetekben. Megmutatjuk, hogy hiszünk a “támadó” gyerek eredendő jóságában. Megmutatjuk, hogy bízunk a megbántott gyerek felgyógyulásában, és ez fokozatosan még barátsággá is válhat. Őrizzük meg saját felháborodásunkat addig, amíg egy másik felnőtt meg tud hallgatni minket, hogy a mi érzelmeink ne befolyásolják a gyermekek helyzetét. Elég nekik a sajátjuk. Ha mi felnőttek kedvesek tudunk maradni, a legtöbb bántón viselkedő gyerek helyre tudja állítani barátságát a bántott féllel. Hallgatólagos bocsánatkérése elég mindkettőjüknek. Ha a “támadó” gyerek bizonytalan, akkor az újrakapcsolódás eltarthat egy ideig. Az igazság helyreáll, ha mindkét gyerekhez tisztelettel és gondoskodással fordulunk.
Vigyázzunk minden kisgyermekre!
forrás: https://kapcsolodoneveles.hu/ha-egy-masik-gyerek-bantja-mienket/
