“Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben
egy UNESCO konferencián, San Franciscóban.
A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották,
ami az északi féltekén a tavasz első napja.”
“Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében,
és megalapította az Earth Day Network-ot (Föld Napja Hálózat).
Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett.
Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom.
Ezernél több szervezet vesz részt benne.”
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_F%C3%B6ld_napja
10 kreatív ötlet a Föld Napjára
“A Föld Napja foglalkozásokba rengeteg dolog belefér kezdve a földgömb, térkép megismerésétől a növények, állatok sokféleségén át a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem témaköréig. Az alábbiakban a sokféle alkotási lehetőség közül kerestem párat, amely illik ehhez a jeles naphoz – és amely ovis gyerekek számára is kivitelezhető némi szülői, óvónői segítséggel.
Forrás: https://jatsszunk-egyutt.hu/10-kreativ-otlet-a-fold-napjara-gyerekeknek/
A legkisebbeknek nagyon érdekes lehet a lufival való nyomdázás, bár egy kis gyakorlást igényel, hogy a lenyomat elkészítése után ne kezdjenek el maszatolni a lapon ide-oda csúsztatva a lufit – hiszen az olyan érdekes! Bár szerintem nem kevésbé szép alkotás születhet egy teljesen kékre-zöldre festett lapon is, amiből száradás után is egyszerűen kivághatók a kör formák.”