Cím kép

HÍREK - ” Ezért fontos kisgyermekkorban a délutáni alvás! “

 

” Egy kisgyermek élményekkel teli délelőttje, és az ebéd „fáradalmai” után a testnek jól esik a csend és a pihenés (minden belső folyamat ezt kívánja). Eltérően a felnőttek éber-elemző állapotú élmény-megmunkálásától, a kisgyermekek élményfeldolgozásának nagy része alvás alatt történik. Az alvás pihentető szakaszaiban jelennek meg a feldolgozó periódusok, melyek során az agy mintegy szortírozza, továbbítja, mélyíti, „helyére rakja” a velünk történt események élménytartalmait. ”

Forrás: https://mesedoktor.hu/mesedoktorok-meseterapia-post/8/A-gyerekek-delutani-pihenesenek-fontossaga

 

” Sok szülő gondolja azt, hogy ha napközben jól lefárasztja a gyermekét azzal azt érheti el, hogy a kicsi átalussza az éjszakát és reggel később ébred. Ám ez koránt sincs így, sőt! A rendszeres, kiegyensúlyozott délutáni alvás hozzájárul a minőségi éjszakai alváshoz, napközben pedig elkerülhetők a túlfáradásból adódó hiszti-rohamok és a nyűgösség.

A nappali alvás nem kevésbé fontos, mint az éjszakai. A kisgyerekek ugyanis még nem bírnak 10-12 órát egyfolytában ébren lenni, 5-6 óra elteltével elfáradnak. ”

Forrás: https://www.gyerekmosoly.hu/blog/ezert-fontos-kisgyermekkorban-a-delutani-alvas/