Egy tapasztalt óvónő üzenete a szülők számára – Mit kell tudnia egy gyereknek óvodás korára?
A beszoktatás komoly dolog, aminek súlyosságával csak akkor szembesülünk, amikor eljön az ovi első napja. Egy többéves tapasztalattal rendelkező óvónő véleményét kérdeztük a témáról, s hasznos tanácsokat kaptunk tőle, melyekkel megkönnyítheted a beszoktatás folyamatát.
“Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig énnekem…” – kezdte sorait Petőfi valaha, ám így szeptember eleje táján nem biztos, hogy mindenki egyetért vele. Kezdődik a suli, az ovi, a bölcsi is. Egyik sem könnyű, legtöbben talán mégis az óvodával szoktak megszenvedni. Bár örömteli időszak ez, legalább olyan sokan várják izgatottan a kezdeteket, mint ahányan félik. Ha te és/vagy gyermeked az utóbbi csoportba tartoztok, cikkünk nektek szól.
Anyuk és Apuk, társaim a szülői szerepnek becézett „soktusa” pályán! Először is hadd gratuláljak, hogy ilyen szép nagy és okos csemetétek van, aki már kezdi is az óvodát és ezáltal a közösségben töltendő hosszú évek sorát. Hihetetlen, igaz? Tegnap még egy foga sem volt, most meg…
Bevallom, jóval előttem jártok, mivel én még az első életév tusáit vívom a fiammal. Mielőtt azonban Urasága megérkezett volna, 7 évig voltam óvó néni. Ezalatt két csoportnyi – közel hetven – lurkót szoktattunk be a kolléganőmmel, aki mellesleg e pillanatban is egy seregnyi (első)naposcsibét terelget a csoportszobánkban. Persze a nemsaját gyerekeink óvodakezdését is végig izgultuk a többi csoport óvó nénijeivel. Nem, nem a szemetek káprázik, tényleg izgultunk és izgulunk, mindig. Nem csak én, az is, aki a nyugdíj előtti utolsó csapatát indítja. Hiszen ilyenkor minden egyes gyermekkel egy kapcsolat kezdődik el. Képzeljetek el egy olyan kapcsolatot, amiről tudjátok, hogy minimum három évig tart, ráadásul azonnali együttéléssel jár és a másik fél szülei minden lépéseteket vigyázva figyelik. Volt már ilyen randitok? Bizonyára ti is izgulnátok 🙂
Persze nem könnyű ez egyik félnek sem. Nem célom megváltani a világot, vagy feltalálni a spanyolviaszt. Segíthet viszont pár jó tanács, némi betekintés a folyamatba, egy óvó néni szemszögéből. Ezért elmesélem, őszintén, mire számíthattok és ahhoz is súgok, hogyan könnyíthetitek meg a dolgot.
A befogadás – régen beszoktatásnak hívtuk – problémáit, a ti problémáitokat, három témakörre lehet bontani és mindhárommal foglalkozni fogunk.
- A dolog első része, ami bizonyára aggaszt benneteket: hogy mit kell tudnia?
- Ezen kívül tudnod kell, hogyan engedi majd el a kezedet.
- Valamint arra is készen kell állnod, hogy te hogyan engeded el az övét.
Nézzük szép sorjában.
„Baj, hogy csak 10 verset és mindössze 8 dalt tud, azt is csak két nyelven?”
Jó, túloztam kissé… de amikor megkérdezték tőlem leendő gyerekeim szülei, vagy ismerősök, barátok, akik óvodába készültek, hogy mit kell tudnia a gyereknek, hogy ovis lehessen, úgy éreztem, ilyesmi felsorolást várnak tőlem. Ezért hát régebben következetesen rávágtam, hogy semmit.
Ez persze ebben a formában nem igaz, inkább úgy fordítanám: semmi olyat, ami miatt úgy gondolod, az óvó néni hülyének nézi majd a gyerekedet, ha nem tudja. Tehát az „óvodaérettségnek”, nevezzük így, nem feltétele egyik gyakori aggodalom sem.
Például nem kell, hogy verseket szavaljon, dalokat tudjon, számoljon, vagy memóriabajnok legyen – hiszen mi ezért vagyunk ott, hogy ezekre megtanítsuk.
A pöszéket sem küldjük el, beszédhibákért sem jár kaloda, sőt, a cumizókat sem dobáljuk meg legóval. Életkori sajátosságok ezek, amiktől az ovisok olyan cukik, és ami elmúlik, mire nagyobbacskák lesznek. Ezekre a dolgokra kár azt mondani, hogy „ehhez már túl nagy vagy”.
Amihez azonban már nem kicsike, amit jó érzéssel elvárnánk, de legalábbis szeretjük, ha tudják:
- Köszönni, vagy valami módon legalábbis jelezni, ha megjött-elmegy.
A hivatalos formulákra ráérünk később is, azonban nehezíti a létszám ellenőrzést, ha csakúgy felbukkannak, eltűnnek a gyerekek a csoportból. A gyerek félénk, csendes, nem mer köszönni? Nem gond, köszönj te! Mutass példát, egy hangos, érthető köszönéssel és azzal, hogy felveszed velem a szemkontaktust. Így lehetek biztos benne, hogy legdrágább kincsed azzal a személlyel távozott, akivel kell, és nem szökött ki egy kutyus után sem. - Szobatisztaság. Sarkalatos pont.
Persze elnézőek vagyunk, ha egyszer-egyszer beszalad egy kis pissenet az ágyba a pihenőidőben, főleg az első napokban, amikor a rengeteg történés annyira megterheli őket, hogy teljesen kipurcanva alszanak. De egy háromévesnek már éreznie kell játék közben is, hogy pisilnie kell. Ha rendszeresen tócsát kell törölgetni a széke alól, az baj, és nem azért, mert lusta lennék megfogni a felmosó fát. De szóljon, hogy gond van, ahhoz bőven elég ügyes. Nem kell egyedül intéznie, segítünk, elkísérjük, popsit törlünk – vagy mi, vagy a daduska néni, s így megmenekül a folyamatos szégyenérzettől. Ezért vagyunk ott mi is és a szuper menő gyerekméretű wc-k is. - Ezzel el is értük a következő pontot. Tényleg szóljon.
Legyen aktív, beszéljen és valami módon jelezze, hogy problémája van, máskülönben nem tudunk segíteni. Mindent meg tudunk oldani, tényleg mindent. De azzal nem jutunk sokra, ha este a vacsoránál neked elmeséli, hogy elvett tőle egy olyan kockát az a kisfiú, akinek már nem is emlékszik a nevére, és ő sírt, sírt, de az óvó néni nem segített. Ettől te rettentő dühös leszel (megértem, de tényleg!), segíteni azonban már nem tudunk a dolgon, ha akkor ott nem tudtam kiszedni belőle, hogy miért sír voltaképpen. Ráadásul holnapra már nem is lesz olyan fontos az a kocka, tehát benne nem marad feszültség, csak benned („Az óvónő nem segített a gyerekemnek!!”), na meg bennem („Vajon ez az anyuka minden reggel vérben forgó szemekkel fog itt állni a küszöbön?”). Ha viszont megmondja, mi baj, azonnal tudok segíteni, a csemete pedig továbbra is játszani tud azzal a kockával, amelyikkel szeretne, és mindenki boldog. - Tisztaság és étkezés…
…hajjaj. Régi szakmai vicc és bár ne lenne igaz: „Mi a különbség a takony és a spenót között?… Hogy a spenótot nem eszik meg a kiscsoportosok.”
Mikor egy kanalat, szalvétát, vagy szappant, zsepit, esetleg fogkefét nyomok a kiscsoportosok kezébe, gyakran úgy pislognak rám, mint a béka a miskolci kocsonyából. Szegénykéim sorozatosan kudarcot vallanak az étkezés és az azt követő mosdózás során. Zsinórban többszöri sikertelenség után pedig törik a mécses.
Persze ebben sem kell túlzott profizmust elvárni, de azért megkönnyebbülök kicsit, mikor egy lurkó nem tőlem tudja meg, hogy kanállal eszünk, vagy, hogy nem a ruhánkba töröljük maszatos szánkat, vizes kezünket.
Volt olyan gyerekem, aki úgy nézett rám, mint egy őrültre, amikor elé raktam a poharat, egy másik pedig azt hitte, édességosztás van, mikor a fogkrémet elkezdtem a fogkefére nyomni.
Az orrfújás technikája nem könnyű, de legalább az orrtörlésre legyen igénye a gyereknek, ha már térdig lóg az orra.
Kanállal enni, pohárból inni és a megfelelő dolgokba törölközni, ezek nem túlzott elvárások egy háromévestől.
Az étkezéssel kapcsolatban még egy gondolat: A személyiségi jogai nem sérülnek, de az egészsége igen, ha hároméves létére önállóan döntheti el, hogy mit eszik. Igenis mindent meg kell kóstolni! Ha nem ízlik, nem fogom megtömni, ígérem (én is válogatós gyerek voltam). De jusson el odáig, hogy nem ránézésre dönt, hanem íz alapján, mert a kenyéren és vízen nevelt gyerekek (sajnos több ilyenem is volt) fogai és immunrendszere elég siralmas.
Összességében igaz, hogy nem kell egyetemi székfoglalót szavalni, de az alapvető mindennapi dolgokat legalább ismerje, ha még nem is csinálja önállóan. És ismétlem, egyetlen apróságot sem verünk vasra, ha hiányosságot tapasztalunk. Az viszont rettentő kiábrándító, mikor egy kiscsoportos óvodás két nyelven tud verset, mesét, azonban nem tudja végigmondani az álláig lógó influenza-termék miatt.