Vannak az óvodapedagógiában olyan kérdések, amiket érdemes időnként elővennünk és újra gondolnunk. Az egyik ilyen, az óvodás csoport összetételének a kialakítása. Miért ennyire izgalmas téma ez? Azért, mert a kisgyermek beíratásakor a szülők az óvó néni/bácsi személye mellett gyakran a csoport szervezését is, mint számukra fontos kérdést vetik fel, még ha tudják is, hogy ennek eldöntése elsősorban az óvoda kompetenciája. Érhető a kíváncsiságuk, óvodakezdéskor egy új életszakasz kezdetén áll az egész család, nem mindegy hogyan sikerül az átállás.

Mit szeretne a szülő?

A mai szülők többsége elvárja, hogy meleg, biztonságos helyen töltse a gyermeke napjának harmadát, többször kapjon ízletes ételt (nemcsak táplálót), és közben mindenki szeresse a kicsinyét. A közösségbe kerülés folyamán minél kisebb lelki-fizikai ártalmat kelljen átélnie, nehogy túlzottan traumatikus legyen az elválás. Ezt eddig is jól teljesítették az óvodák, mivel a pedagógusok többsége is tudja ezt már a saját gyermekéről is. Az első igazi elszakadás – függetlenül attól, milyen családi háttérből érkezik a kicsi az óvodába – érzelmileg mindenkinek megrázkódtatást jelent.

Az elmúlt évtizedekben jelentős értékváltozáson ment keresztül a magyar társadalom és a szülők „kívánságlistáján” olyan dolgok is felbukkannak, amivel otthon a kicsi addig sohasem találkozott. Elvárják például azt, hogy az óvoda /iskola pótolja a szükséges napi rutinokat, de az egyedülálló anyák részéről még a nemi vonások erősítését és/vagy kiépítését, helyzetükből adódóan, elsősorban fiúgyermek esetén.(„Ne legyen olyan gyámoltalan a többi közt!”)

Képzeljük el azt a helyzetet, mikor egyik napról a másikra, addig az édesanyával szimbiózisban nevelkedett három éves, egyszer csak közösségbe kerül, óvodássá lép elő. Sok anya talán először szembesül a kérdéssel, amit eddig önmagának sem fogalmazott meg: Hogyan tovább társ nélkül?

Ismerek édesanyákat, akik meglepő magabiztossággal állítják, ők egyedül is képesek voltak megoldani a gyermekük nevelését, minek bonyolítani az életüket egy harmadik személlyel. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű.

Tudjuk, az utód növekedésével párhuzamosan előjönnek az egyoldali nevelésből fakadó személyiségbeli hiányosságok, aránytalanságok, később zavarok. Minél többet lát és gondolkodik a gyerek, annál előbb fogja kifejezni a saját jogos szükségletét egy apa iránt, még ha egy kislányról beszélünk is. Ki fogja a lánygyereket tündérkeként, netán királylányként kezelni, ha nem az apukája, aki közben a nemisége vállalását erősítő varázstükröt tartja elé?

Egy, a lányát körbe rajongó édesapa, a közös (szerep) játékok során mindenkor megéreztetheti a kicsivel a belőle sugárzó férfierőt, az elszántságot a problémák, a konfliktusok megoldására, vagy egy választási helyzet bonyolultságát és a döntés felelősségét. Ahogy a hasonló interakciók végén az apa közvetíti a „szíve-csücske” felé irányuló tapintatos figyelmet, amely egy nagyvonalú befejezésben zárul, akár egy kis segítséggel, de megismertetve a kicsivel a játék nyertesének örömét is.

Az édesanyák egészen másképp reflektálnak ezekre a természetes és rendkívül összetett igényekre, ezáltal másféleképpen is hatnak a gyerek személyének fejlődésére. („Már megint eljátszottátok az időt!”)

A természetes szükségletek kielégítésének elmaradása (deficitje) hosszú távon veszélyeztetheti a gyermek egészséges fejlődését, erre kellene felhívni a védőnőnek, a szociális munkásnak, az óvodának, a tanítóknak, a gyámügynek, a jogászoknak, a rendőrnek az anyukák figyelmét. Ezek után ne csodálkozzunk, ha akkora népszerűsége van egyik-másik férfi kollégának a pályán. Már a megjelenésükkel képesek hatni a gyerekre, a sok kiváló hölgy között.

Mint tapasztaljuk, a mai szülők magas elvárásokat támasztanak az óvodával szemben, gyakran olyanokat, amit az intézmény – adottságai miatt – képtelen teljes mértékben teljesíteni, még akkor is, ha – szerencsés esetben – a kertész/karbantartó/fűtő/szakács/portás bácsi, valamelyest pótolni képes az intézményen belül az otthon közegéből hiányzó férfimintát.

Sokoldalú szocializáció

A fent említett érvek miatt a szülők új generációja jobban preferálja a homogén csoportba kerülést, aminek már a beiratkozáskor is hangot adnak. Amikor a nagy tapasztalatú intézményvezető az okok után érdeklődik, a válaszokból azonnal kiderül, mennyi előítélet (akár rémhír!), kering a szülők közt a vegyes életkorú gyermekekből szervezett óvodai csoportokról. Hamar kiderül, vélekedéseik és igényeik megfogalmazásakor nem is gondolnak a közvetett nevelési-értékbeli szempontokra. Főként kényelmi és önös érdekek vezetnek egyes családokat, amikor csupán azokkal az elvekkel, szabályokkal kívánnak azonosulni az új helyzetben, amelyek a legjobban illeszkednek az identitásukhoz, a nevelésről vallott elveikhez és életstílusukhoz. A homogén összetétel előnyét csupán abban látják, hogy a kicsi kevesebb ütközésnek és konfliktusnak lenne kitéve.

Ezzel szemben a valóság az, hogy egy kezdő ovisnak éppen a magas szinten szocializált heterogén életkorú csoport lehet a leghumánusabb megoldás, hiszen a pár évvel idősebb nagyobbak – akik már jól ismerik egymást és a befogadó közeget – azonnal gondoskodásukba vehetik, terelgetik az újonnan érkezőket. Egy induló homogén csoportban egy teljesen idegen közegben kerül össze az egymást sem ismerő sok új ovis.

Aligha van szívszorítóbb élmény egy felnőtt számára, mint mikor szeptemberben huszonöt riadt gyerek egyszerre sír az anyukája után. A két pedagógus és a dajka minden igyekezete ellenére sem képesek akkorára kitárni ölelésüket, hogy a sok riadt apróság egyszerre beleférjen.

Egy összeszokott, vegyes csoport idősebbjeinek nem is kell mondani, maguktól igyekeznek a kisebbeket segíteni, mert már átélték ennek a megnyugtató érzését, hiszen ezt az empatikus és rugalmas hozzáállást átélték a saját befogadásukkor. Ez a természetes a számukra. Mintha egy nagycsaládban élnének, ahol a tapasztaltabbak törődnek a fiatalabbakkal, így előbb utóbb az egykeként (különösen az egy szülő által nevelt) kicsi átérezheti a nagyobb közösségbe tartozás nagyszerűségét: Itt mindig figyelemmel vannak egymásra a tagok, segítenek a napi teendők menetében.

Az életkor szerinti vegyes csoportban az ismeretek szerzése is sokkal könnyebben megy, csak utánozni kell a nagyokat, meglesni, ők hogyan csinálják. (Persze a pedagógus azonnal közbelép, ha negatív irányba indulnának a dolgok.) Ha valaki valamiben elakad, az újoncnak még csak szólnia sem kell, mivel a társa – az óvodapedagógus figyelme kíséretében – azonnal segít a játék vagy egy összetettebb képesség elsajátításában. Nincs sorban állás a sétához öltözéskor sem, az óvó néni támogatására várva. Egy ügyes társ „beugrik”, ha kell, ezzel is lerövidül a várakozás holtideje. Kevesebb frusztráció éri az újonnan belépőket, mivel sokkal kevesebb kudarcban van részük, miközben a nagyok apró sikerek sorát élik át. A csoport állandó mozgásban van, alakulnak a baráti kapcsolatok, hamar hozzászoknak ahhoz, ami az élet velejárója: körülöttünk a változás az, ami állandó.

Nemrég egy ragasztással készülő ajándék munkálatai közben toppantam be a barátnő/kollégához. Már a folyosó végén érezni lehetett az anyag sajátos illatát, és lelki szemeim előtt előre láttam a ragasztótól maszatos lurkókat. Éppen az ellenkezője fogadott. A nagyok pálcával óvatosan vitték fel a munkadarabra a csirizt, majd a kisebbek megpróbálták utánozni a műveletet. Minden tökéletesen sikerült, még azé is, akinél túlfolyt egy kicsit az anyag, mert a felesleget az ujjával finoman elhúzta a széleken, végül széles mosollyal lenyalta az ujjáról. Ezek az apró problémakezelések fejlesztik a gyerek kitartását, kreativitását és vezetik sikerre a tevékenységet. Nos, ez az igazi öröm látszott az ovis arcán: „Megoldottam, láttad, ugye milyen szép lett?”

A vegyes életkorú csoport pedagógiai értéke annyira komplex, hogy összes pozitívumát felsorolni nehéz, ahogy időről időre a társadalmi/szakmai hangsúlyok is eltolódnak ezzel kapcsolatban.

Benne az elvárások, a szokások, a szerepek folyamatosan formálódnak a közösség igénye szerint, így sokkal több lehetőséget kínál a gyermeki tulajdonságok, képességek és adottságok kipróbálására, mint egy homogén csoport.

Kijelenthetjük, hogy a vegyes csoport közösségében az ismeretek gyorsabb cseréje a spontán interakciók során, ezért a szociális képességeket, érzelmeket kiválóan fejleszti vagy akár pótolhatja, különösen a szerepminták terén, mivel sokkal szélesebb skáláját kínálhatja a más szervezésű társasághoz képest.

Társadalmi tudatosság felé

Korunk munkahelyének jogos elvárása: a dolgozó/kutató/alkotó együttműködési képessége magas fokú legyen, mivel a nagy horderejű és globális méretű munka sikeresen kizárólag a szakemberek összehangolt tevékenységével valósulhat meg.

A társadalom mikro szintjén a vegyes ovis csoport ennek a modellje. Sok helyütt nem is értik a felvetést, annyira természetes számukra és olyan jól illeszkedik az óvoda pedagógiai küldetéséhez a heterogén összetétel. (Ne tévesszük szem elől azt sem, hogy a homogénnek nevezett társaságban is majd egy évnyi korkülönbséget találhatunk, a szerint, ki mikor közelíti a törvényben jelzett határnapot, tehát ez az elnevezés sem teljesen fedi a valót.)

Ebben az életszakaszban és a vegyesen szervezett óvodai csoportban már jól tetten érhető a kölcsönös felelősségérzet, mert ez a legéletszerűbb felállás, úgy is, mint differenciált (=személyre szabott) módszer, egyben átgondolt pedagógiai szervezési forma, továbbá fejlesztő hatásaiban sokszorosan felülmúlhatja bármely mást.

Utoljára hagytam, pedig éppen ebben látom a legértékesebb vonzerejét a vegyes összetételű csoportnak: benne mindenki egyenjogú tagja a közösségnek, senki sem szorulhat a perifériára. (Éveken át magam is hasonlóképpen dolgoztam, igaz, idősebb korosztályokkal, de ugyanezen elvek szerint.) Korábbi pedagógiai vizsgálatok igazolták, hogy ebben a formációban sokkal gyakoribbak és összetettebbek a társas kapcsolatok, mert az idősebbek folyamatos tevékenységre ösztönzik a kisebbet, egyszerűen a kíváncsisága felkeltésével.

A befogadás napjaiban, az óvodás lét kezdetén gyorsan elszáll az elesettség érzete, a kis óvodás magánya, ami óhatatlan mindenkinél fellép – rövidebb- hosszabb ideig – hasonló váltáskor. Előnyei miatt, különösen az egy szülővel élők, valamint testvérpárok számára is ajánlott ez a csoportszervezés, amire az óvodanyitogató bemutató foglalkozás után érdemes felhívnunk a szülők figyelmét. Hiszen minta értékű a családias légköre, benne megtapasztalható az elfogadó attitűd, ahogy tagjai egymás felé fordulnak.

A szakmai szempontokon túl kiemelem még, hogy a vegyes csoport kialakítása folyamatos, magas szintű tudatosságot kíván a pedagógustól.

A szakembernek kezdetben határtalan figyelemmel kell lennie az óvodások megismerése érdekében: melyikükből válhat jó ötletgazda, jó vezető/szervező, ki lehet a megbízható alkotó/végrehajtó, vagy éppen a gondoskodó/védelmező. Utóbbi gyerekek azok, akiknek a szociális érzékenysége az átlagosnál magasabb (mert például nagycsaládból érkeztek), belőlük válhatnak az igazán jó segítők egy közösségben.

Tudjuk, a pedagógusnak egy vegyes csoport építésekor a gyermekek fejlettsége és habitusa miatt sok mindenben érzékenyebben és tudatosabban kell reagálni adott helyzetben. Ami egy új ovisnál részünkről legfeljebb óhaj lehet, az egy idősebbnél már jogos elvárás, külön jutalmazó gesztus nélkül. Különösen a vegyes csoport esetében az óvodapedagógus folyamatosan következetes, figyelmes, érzelmileg meleg hangon ösztönzi a csoporttagokat – elindítva bennük a kölcsönösség iránti vágyat -, miközben egyre magasabb követelményeket támaszt velük szemben.

Ezzel elejét veszi a nevelő az idősebbek fölényeskedésének, netán az agresszió előfordulásának. Ugyanakkor a felnőttnek érdemes odafigyelnie a szimpátia szerinti párválasztásokra, még ha egyik-másik meglepőnek is tűnhet a számára.

-…………..

Forrás: Óvodai Nevelés LXXI. évfolyam 2018. szeptember 7. szám, Markovits Judit írásából