Van, aki néhány nap után örömmel szalad be a csoportszobába. Más még hetek múlva is sír reggelente, alig eszik, nem használja az óvodai mosdót, délután pedig már a legkisebb helyzetben is kiborul. Olyan gyermek is akad, aki látszólag könnyen beszokott: nem tiltakozik, követi a felnőtteket, és egész nap „jól viselkedik” – otthon azonban felerősödnek a dühkitörései, romlik az alvása, ismét bepisil, vagy újra megjelenik a korábban már enyhülő dadogása.

A beszoktatást gyakran elsősorban érzelmi és nevelési kérdésként értelmezzük és gyermekpszichológai szinten foglalkozunk a felmerülő tünetekkel. Vajon el tud-e válni a gyermek a szülőtől? Elég következetes-e a család? Nem búcsúzkodnak-e túl sokáig? Nem „engednek-e” túl könnyen a sírásnak? Anya el tudta valóban engedni azt a gyereket?

Ezek a szempontok is fontosak lehetnek, de a kép ennél jóval összetettebb. Az óvodakezdés nemcsak érzelmi, hanem hatalmas idegrendszeri alkalmazkodást is kíván. A gyermeknek egyszerre kell feldolgoznia az új hely ingereit, az ismeretlen embereket, az új hangokat, a megváltozott napirendet, a csoport szabályait, a társas helyzeteket és azt a rengeteg érzékleti ingert, amely az óvodai környezetben éri.

Nem minden gyermek idegrendszere képes ugyanolyan gyorsan és ugyanolyan áron alkalmazkodni ehhez a helyzethez.

Cikk folytatása: https://szenzorosfejlodes.hu/amikor-az-ovoda-tul-sok/