Mi az a digitális cumi? Miért ne adjunk egy unatkozó vagy síró kisgyerek kezébe mobiltelefont?
A dackorszak és az óvodáskor egy olyan időszak lehet, ami próbára teszi a szülőket – dacolás mindennel és mindenkivel, intenzív, hirtelen változó érzelmek, alacsony (vagy nem létező) tolerancia a frusztráló dolgokkal szemben. Melyik szülőnek ne lenne ismerős ez a felsorolás?
Ebben a mindenki számára nehéz időszakban rendkívül vonzó megnyugtatási stratégiának tűnhet, ha a gyerek kezébe nyomjuk a telefont, tabletet, hiszen a gyerek azonnal elhallgat, látszólag megnyugszik, a szülő megkönnyebbül, így ez könnyedén egy bevált, rendszeres megoldássá válhat a gyerek megnyugtatására, figyelmének elterelésére.
Az okostelefonok vagy tabletek ártatlan eszköznek tűnnek, hamar megnyugtatják a babákat, kisgyerekeket. Ráadásul ma már nem ritka látvány a babakocsiban tabletező, telefont görgető kisgyerek, sőt már babakocsi ételtálcájára szerelhető telefon-, tablettartót is lehet vásárolni.
De milyen hatással van ez a gyakorlat a gyerekek fejlődésére?
Először is fontos leszögezni, hogy a szülőknek is joguk van ahhoz, hogy fáradtak legyenek, vagy azt érezzék, adott pillanatban nincs energiájuk vagy idejük a négyévesükkel egy újabb csatát lefolytatni. Ilyen előfordul, érthető ez az állapot, és nagyon fontos lenne, hogy a szülők ne maradjanak magukra ezekkel az érzéseikkel, legyenek körülöttük olyanok, akikkel megoszthatóak a gyerekkel kapcsolatos nehéz pillanatok, döntések.
Az igazi probléma ott kezdődik, ha a szülő sokszor nyúl “megoldásként” a tablethez, telefonhoz azokban a helyzetekben, amikor nem tud a gyerek érzelmeire, igényeire reagálni. (Így hívják tudományosan azt, amikor a szülő figyelme azon van, hogy a dacos gyereke hogy érzi magát, és nem azon, hogy hogyan lehetne minél gyorsabban véget vetni a kínos, nehéz jelenetnek.)
Minden szülő ismeri mindkét érzést: azt is, amikor száz százalékban együtt tud érezni a dacos gyerekkel, és mindent meg tud tenni azért, hogy visszanyerje az egyensúlyát; és azt is, amikor a háta közepére kívánja a nehéz jelenetet, és egyetlen vágy az, hogy végre vége legyen.
Ha ez utóbbi helyzetben a szülő mindig egy telefont, vagy táblagépet nyom a gyerek kezébe, akkor beszélünk digitális cumiról, és ennek kapcsán muszáj felhívni a figyelmet arra, hogy ez a “megoldás” elveszi a lehetőséget attól, hogy a gyerek megtanulja a saját érzelmeiket szabályozni.
Mára már tudományos tény, hogy ha rendszeresen használja egy szülő a digitális eszközöket a kisgyereke megnyugtatására, akkor hosszú távon sokkal rosszabb helyzetbe kerül ő is, meg a gyerek is.
A gyerekkor az agy fejlődésének egy olyan kritikus időszaka, amiben nagyon fontos, hogy a gyerek és a szülő közvetlenül tudjon kapcsolódni egymáshoz. Ha a szülő segít a gyereknek megnyugodni, feltalálni magát, akkor ezzel tanítja őt, példát mutat, még akkor is, ha ez nem tudatos a részéről. Fejlődik a gyerek önkontrollja, a figyelme, érzelmeinek szabályozása, problémamegoldó képessége valamint az impulzuskontrollja is (tehát az, ahogyan az indulataikat szabályozzák).
Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet 0 perc képernyőt javasol a 2 év alatti babáknak, kisgyerekeknek.
Hogyan segít mindez a gyereknek és a szülőnek “túllendülni” a dackorszakon?
Az újszülöttek agya még nagyon fejletlen, és az első néhány évben hatalmas változásokon megy keresztül. A minden szülő számára ismerős nagy érzelmi kitörések (hétköznapokban gyakran hisztinek, dacnak nevezett jelenség) is ezért fordulnak elő kisgyerekkorban.
Ezeket valóban nagyon nehéz jól kezelni. Az érzelmeinket szabályozni ideális esetben úgy tudja megtanulni a gyerek, hogy ott van vele egy felnőtt, aki segít ebben. Az egymáshoz kapcsolódó felek kölcsönösen hatnak egymásra, újra és újra szabályozzák a másik viselkedését. Kisgyermekkorban a szülő (meg az óvónő és más felnőttek) érzékeny és megbízható reakciói jelzik a gyereknek, hogy az érzelmi vihar kezelhető. Például a szülő megnyugtató hangja, testbeszéde, arckifejezése nagyon sokat segít a gyereknek abban, hogy a gyerek szabályozza a saját érzelmeit.
Ha azonban rendszeressé válik, hogy a szülő eltereli a gyerek figyelmét egy telefonon lejátszott mesével vagy játékkal, akkor az elveszi a lehetőséget attól, hogy a gyerek a szülő segítségével megtanulja szabályozni a saját érzelmeit. Ráadásul nagy a kockázata annak, hogy kialakul egy rossz szokás, ami az idő múlásával egyre erősebbé válik. A gyerek egyre hangosabban és erőszakosabban követeli majd a telefont, ami újabb problémát szül – egyre kevesebb lehetősége lesz a szülőnek arra, hogy pozitívan befolyásolja a gyerek érzelemszabályozását.
A telefonálás, tabletezés nem tanítja meg kezelni a nehéz érzéseket, csak eltereli a figyelmet arról, amit a gyerek érez. Így a gyerek nem tanul meg kapcsolódni a saját érzelmeihez, a szüleihez, kikapcsolódik a saját belső világából. Azok a gyerekek pedig, akiket kisgyermekkorban ilyen hatások érnek, később nehezebben küzdenek majd meg a stresszel az iskolában is.
Digitális cumi helyett akkor mire van szüksége a kisgyerekeknek?
Sok mozgásra, elegendő alvásra és sokféle ingerre (a valóságos világ változatos dimenzióinak felfedezése). De a legfontosabb a pozitív, személyes kapcsolódás a szülőkkel, családtagokkal, kortársakkal és más emberekkel.
Ma már minden gyerekkor digitális is, elkerülhetetlen része az életünknek a technika, ami nagyon sok szuper dologgal jár. Megfelelő keretekkel, tudatossággal, odafigyeléssel, egyensúly-kereséssel a szülők segíthetnek a gyerekeknek abban, hogy biztonságban, az előnyöket megtapasztalva, az életkorának megfelelően legyen része a gyerekek életének a digitális világ. A gyerekkor első éveiben azonban nincs helye a képernyőnek, megéri kitartani és nem élni a “digitális cumival”!
Forrás: