Az indulatok féken tartása bizony néha nagyon nehéz. Az indulatkezelést a gyerekek minta után tanulják, ezért annak a szülőnek, aki hosszútávon jót akar magának, érdemes erőfeszítést tennie. Az indulatkontroll módszere 5 lépésben.Hogyan tanítsuk (tanuljuk) az indulatkontrollt? Hogyan tanuljuk meg mi magunk az indulatkontrollt? . Dr. László Zsuzsa klinikai szakpszichológus írása segít megérteni gyermekünk viselkedését.
Az indulatok féken tartása bizony néha nagyon nehéz. Az indulatkezelést a gyerekek minta után tanulják, ezért aki hosszútávon jót akar magának, annak érdemes erőfeszítést tennie. Az indulatkezelés lépéseit lehet együtt tanulni a gyerekkel.
A gyerekek természetes biológiai késztetése, hogy a feszült helyzetekből kilépjenek. A szülők sokszor ezt nem engedik meg, és ráparancsolnak, hogy “Itt maradsz! Még nem fejeztem be.” Tiszteletlenségnek tekintik, ha a gyerek el akar menni.
Az indulatkezelés 5 lépése – Mit tegyél szülőként és mit taníts a gyereknek?
1. Vonulj el, hogy megnyugodj – Engedd elmenni, hogy megnyugodjon
A kontroll tanításánál viszont erre a viselkedésre építve kezdünk. Engedni kell elmenni, sőt, ha megnyugodott, akkor meg is dicsérni: “Láttam, hogy nagyon dühös/feszült lettél és szó nélkül elmentél megnyugodni, ez nagy önuralomra vall.” – vagy valami hasonlót mondunk.
Természetesen mintát is kell nyújtani a szülőnek. Dühösen nem lehet megbeszélni semmit, csak bántani, megalázni lehet a másikat. Ezért, amikor a szülő dühös lesz, neki is meg kell szakítani a helyzetet. Át lehet menni a másik szobába, vagy legalább elfordulni.
2. Fogalmazd meg, milyen állapotban vagy – Segítsd a gyereknek megfogalmazni az állapotát
Második lépés, hogy az állapotunkat megfogalmazzuk a gyereknek. Ki kell találni jó előre olyan mondatokat, amit ilyen helyzetben mondunk a gyereknek, és figyelj arra is, hogy “én-közlést” használj, például:
“Most nagyon mérges vagyok, nem is mondok addig semmit, amíg nem nyugodtam meg.”
“Előbb megnyugszom, utána beszélünk róla.”
Kamasznak már olyat is mondhatunk: “Most bemegyek a szobámba lehiggadni, mert ez nagyon rosszulesett”
Azt a mintát kell nyújtani, amit tanítani is kívánunk, vagyis hogy megpróbáljuk elkerülni a meggondolatlan beszédet. Az indulatkezelés mindenkinek a saját problémája, azt mindenki maga kezeli a saját módszereivel. Ezért a mondatoknak önmagunkra, a saját indulatunkra és a saját taktikánkra kell vonatkoznia. Tehát nem ujjal mutogatunk a gyerekre, hogy rossz vagy, rosszat tettél, csúnyán/hálátlanul viselkedtél, hanem a saját érzéseinkről beszélünk, azaz hogy a gyerek viselkedése belőlünk milyen érzéseket váltott ki (mérges vagyok, dühös vagyok, megbántva érzem magam…)
3. Próbálj ki ötleteket a megnyugvásra – Adj ötleteket a gyereknek a megnyugvásra
Harmadik lépés maga a megnyugvás. Mély levegőt venni, relaxálni, számolni, zenét hallgatni, énekelni, táncolni, elmondani egy verset, bekapni egy jégkockát, megmosni (a saját) arcunkat, forgatni egy karikát, nézegetni valamit, ugrándozni, elmenni futni… végtelen a sor. Kísérletezni kell, míg meg nem találjuk a nekünk segítőt.
4. Reagálj higgadtan és helyesen – Tanítsd meg a gyereknek, hogyan oldhat meg egy ilyen helyzetet
Negyedik lépés a döntéshozatal, azaz hogy mit reagálunk, mi lesz a helyzet megoldása:
– Gyerekként megoldás lehet a kompromisszum, bocsánatkérés, helyrehozás stb.
– Szülőként tanítani is kell a gyereket, ezért sokszor a gyerek viselkedésének a következményéről, esetleg a büntetésről kell határozni. Lehet, hogy a másik szülővel is kell egyeztetni, ha nagyobb dologról van szó.
Amikor lehiggadtunk, akkor kell a gyerekkel beszélni és ha szükséges, akkor a következményeket is megmondani.
Olyan helyzet is lehet, amikor nem tudjuk, mi legyen a viselkedésének a következménye – ilyenkor elmondjuk neki, hogy lesz következmény, de még meg kell beszéljem apával/anyával, vagy gondolkodnom kell rajta, vagy a családi kupaktanácson fogjuk megbeszélni, mert a többieket is érinti.
Szerintem nem nagyon létezik olyan helyzet, amikor azonnal meg kellene mondanunk, hogy mi legyen a gyerek viselkedésének a következménye. Ha dühbe jövünk, többnyire csak azért beszélünk, hogy csökkentsük a feszültséget.
5. Lezárás: Tanítsd meg a gyereknek, hogyan ismerje fel a dühöt
Ha már ezeket a lépéseket használjuk, akkor zárásként elkezdhetjük a tulajdonképpeni első lépést tanítani. Arról beszélni a gyerekkel, hogy hogyan ismeri fel a dühét vagy feszültségét. Ezt mindenki máshol érzi a testében. Van, akinek a torka szorul össze, van aki elvörösödik, vagy a gyomrában, mellkasában érez nyomást.
Mondjuk el, hogy mi hogyan ismerjük föl. Arra kell rátanulni, hogy ha már az első jeleket észleljük, akkor sokkal könnyebben leállítjuk és nem fogunk olyat tenni vagy mondani, amit később megbánnánk.
Düh vagy ijedtség – Nem mindegy!
Amikor megijeszt bennünket a kisgyerek viselkedése
Kicsiknél sokszor nem annyira dühösek, mind inkább ijedtek leszünk. Például, ha felmászik az ablakba a gyerek, azonnal leszedem, meg is mondhatom, hogy megijedtem, de ez nem a gyerek problémája. Az én ijedtségemet nekem kell kezelnem például azzal, hogy biztonságossá teszem az ablakot és ezért nem büntetem a gyereket, de megbeszélem, és megmutatom, hogy miért veszélyes, és mi a szabály.
Ha idegesítő a gyerek viselkedése
Ha idegesít, hogy zörög, szaladgál, az nem az ő hibája. A szülőnek kell tudni, miért ilyen, például nem volt még kint a levegőn, éhes, vagy túlpörgött, mert fáradt, stb.
Ha úgy érezzük, provokál a gyerek
Igazi dühöt inkább nagyobb gyereknél szoktunk érezni, aki provokál bennünket. A legnagyobb indulatot pedig a tehetetlenség érzése váltja ki, különösen értékrend sértéseknél. Ezeknek egyike sem kívánja meg az azonnali döntéseket. Azt jó megtanítani a gyereknek, hogy döntéseket, nyugodtan, átgondolva hozunk.
Fontos: Minél problémásabb a gyerek viselkedése, annál fontosabb, hogy tiszta üzeneteket adjunk!
A megbeszélés a gyerekkel egyszerű legyen:
– ha szabályt szegett, kérdezzünk rá, hogy tudja-e mi a szabály
– ha nem tudja, mondjuk el és kérdezzük meg, hogy tudja-e, miért van ez a szabály
Beszéljünk a megoldásról is:
Például az a szabály, hogy nem lehet a lakásban labdázni, akkor ezt akarjuk hallani, utána azt, hogy veszélyes, mert betörhet az ablak, leeshet a csillár. Labdázni az udvaron, vagy a játszótéren lehet, de pl. papírgalacsinnal dobálhat célba a szemetesládába.
Ha nagyobb a gyerek és provokált, akkor ugyanúgy rákérdezünk a szabályra, majd kérjük, hogy hozza a labdát, és azt mondjuk, hogy akkor mi tesszük el, és majd akkor veheti elő, ha megyünk a játszótérre.
Ha kárt okozott, akkor összetakaríttatjuk vele, és ki kell találnia, hogyan hozza helyre.
A kontrollt tanulni kell
Minél indulatosabb valaki, annál fontosabb, hogy tudja kontrollálni magát. A kontrollt pedig tanulni kell. Eléggé elterjedt az a nézet, ami egy félreértésen alapulva azt mondja, hogy az indulatokat ki kell élni, ezért bokszzsákot vesznek a gyereknek és küzdősportra íratják őket.
Figyeljünk a gyerek természetére, ehhez szabjuk a lenyugvás eszközét
Egy szorongó gyereket fel kell szabadítani, neki még lehet, hogy segítenek is ezek a dolgok, de az indulatos gyereket megnyugodni kell tanítani. Azokat az eszközöket kell keresni, ami ellazítja a gyereket, például: joga, relaxáció, meditáció.
Nagyon fontos azonban, hogy mindig a gyerek természetéből induljunk ki. Például sok gyerek nem szereti a testi érintést, akkor ne vigyük judóra. Az ADHD-sok jó része imádja a feszítés-lazítás típusú relaxációt, de a legtöbbüknek nincs türelme az autogén tréninghez.
Az indulatosság, mint ahogy a viselkedés-szevezési zavar is, csak egy kis része a személyiségnek, ezért az irányt kell tudni, vagyis hogy kontrollt és megnyugvási módokat akarunk tanítani. Azonban, hogy ezeknek mi lesz a konkrét tartalma, azt a gyerekkel együtt keressük.
Forrás: