Cím kép

HÍREK - Madáretetés az óvodában

Az elmúlt napokban a gyerekekkel közösen a téli madarak világával ismerkedtünk. Saját kezűleg készítettünk madáretetőket, majd nagy lelkesedéssel madárkalácsot gyúrtunk, amit ki is helyeztünk az udvaron.
A téli madáretetés kiemelt jelentőségű ebben az időszakban, hiszen a hideg hónapokban a madarak természetes táplálékforrásai beszűkülnek. A rendszeres, megfelelő módon végzett etetés segíti a madarak túlélését, miközben lehetőséget teremt a gyermekek számára a környezeti nevelés gyakorlati megvalósítására.
Az óvodai madáretetés során hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek megismerjék a felelős állatgondozás alapjait, a rendszeresség fontosságát, valamint azt, hogy az élővilág védelme közös felelősségünk. A tevékenység szervesen kapcsolódik a fenntarthatóságra neveléshez, fejleszti a megfigyelőképességet, és erősíti a természet iránti tiszteletet már óvodás korban.
Reméljük, hamarosan sok csicsergő vendég érkezik az etetőkhöz, mi pedig minden nap kíváncsian figyeljük majd őket.
A madaraknak egy kis segítség, a gyerekeknek pedig nagy élmény, hiszen gondoskodni jó!